Pro Architectura-díj 2012

.


Az Országos Főépítészi Iroda a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is meghirdeti a Pro Architectura-díjat, amely egy adott építészeti alkotás kiemelkedő színvonalának elismeréseként a tervező építész, építészek számára adható miniszteri kitüntetés.

Az adott mű megalkotásában tervezőtársként együttműködő, a kiemelkedő eredményhez alkotói minőségben hozzájáruló két vagy több építész-tervező között a díj megosztható, ha erre vonatkozó előzetes megegyezésükről mindannyian írásban nyilatkoznak. A díjat, nyilatkozat hiányában a szerzőként első helyen feltüntetett, illetve a pályázatot benyújtó építész-tervező kapja. Az elismerést ugyanaz a személy több alkalommal is megkaphatja, öt éven belül csak egyszer. Évente legfeljebb öt díj adományozható. A díjjal emlékérem, az adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom jár.

A díj adományozására olyan épülettel, alkotással lehet pályázni, amely minden tekintetben szabályos körülmények között valósult meg, a benyújtási határidőt megelőző egy évvel korábban már szabályosan használatba vették, illetve folyamatosan használják, továbbá amelynek a bírálat keretében történő helyszíni megtekintéséhez a tulajdonos (kezelő) hozzájárult. (Eme általános feltételek teljesítését a pályázatban nem kell külön igazolni)

Az elismerést a Pro Architectura Díj Bizottság javaslata alapján Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr adományozza. A Díj Bizottság a Magyar Művészeti Akadémia építész tagozatának Kossuth-, illetve Széchenyi-díjas tagjai alkotják majd. A Bizottság elnöke Nagy Ervin országos főépítész, titkára Cséri Nikoletta Sarolta.

A 2012. évi Pro Architectura-díjakra a pályázatok benyújtásának, illetve postai feladásának határideje április 28. (péntek) 14.00 óra.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a pályázó, pályázók nevét és elérhetőségét (cím, telefonszám, email-cím) a mellékelt adatlapon,
  • az épület tulajdonosának vagy üzemeltetőjének neve és elérhetőségei
  • tervezőtársak együttes pályázata esetében azok nyilatkozatait,
  • a pályázó, pályázók szakmai pályafutásának tömör ismertetését,
  • a pályamű megismeréséhez szükséges tervlapokat,
  • műszaki leírást, amely tartalmazza az építmény pontos címét, az építés idejét, a kivitelező (cég) megjelölését, az építmény jellemző adatait és általános ismertetését.
  • az épületről készült fotókat, továbbá CD-t.
  • A CD-n kérjük a papíralapon beadott anyag digitális változatát, valamint 3-4 darab az épületről készült kiváló minőségű (3000*5000px) fényképet.

Fentieken kívül a pályázathoz csatolható minden olyan további dokumentum, adat vagy mértékadónak tekinthető vélemény, amely az elbírálást segíti, illetve amelyet a pályázó, pályázók a bemutatkozáshoz lényegesnek tart.


A pályázatok postán beküldhetők a Belügyminisztérium, Országos Főépítészi Iroda címére, vagy személyesen benyújthatók a következő címen:
1051 Budapest, V., József Attila u. 2-4.

A díj átadásának napja minden évben az Építészet Világnapja, október első hétfője, amely az idén október elsejére esik.

További információ a pályázattal kapcsolatban:
Cséri Nikoletta Sarolta; tel.: 441-18-80; mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. Bekapcsolt JavaScript szükséges a megtekintéséhez.


Budapest, 2012. március

Nagy Ervin
országos főépítész