Pro Architectura-díj
A 21/2008. (X. 22.) NFGM. rendelettel szabályozott Pro Architectura-díj egy adott építészeti alkotás kiemelkedő színvonalának elismeréseként a tervező építész(ek) számára adható miniszteri kitüntetés.
Az adott mű megalkotásában tervezőtársként együttműködő, a kiemelkedő eredményhez alkotói minőségben hozzájáruló két vagy több építész tervező között a díj megosztható, ha erre vonatkozóan mindannyian írásban nyilatkoznak. Nyilatkozat híján a szerzőként első helyen feltüntetett, illetve a pályázatot benyújtó építész tervező kapja a díjat. A díjat ugyanaz a személy öt éven belül csak egyszer kaphatja meg. A díjjal emlékérem, az adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom jár.
A díj átadásának napja minden évben az Építészet Világnapja, október első hétfője.
A díjat a Pro Architectura Díj Bizottság javaslata, illetve dr. Szaló Péter területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár előterjesztése alapján dr. Pintér Sándor a Magyar Köztársaság belügyminisztere adományozza. A Pro Architectura Díj Bizottságban a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége két-két személlyel, a BMGE Építészmérnöki Kara és az Országos Főépítészi Kollégium egy-egy személlyel képviselteti magát. A Bizottság elnöke az országos főépítész.