Épül a PTE új természettudományi kutatóközpontja
Mintegy hétmilliárd forintból épül a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) új természettudományi kutatóközpontja. Az októbertől Szentághotai János nevét viselő, három épületből álló intézmény hétezer négyzetméteren Európa meghatározó kutatóintézményeként működhet. Húsz kutatócsoport dolgozik majd a természettudomány, az orvos- és egészségtudomány valamint a műszaki tudomány területén. Az intézménybe felvételt nyert és a kutatómunkába bekapcsolódó tudósok megalapozzák a Science Building kutatási humán kapacitását, tevékenységét, összefogják az egyetem kutatói bázisát, reagálnak a kutatási trendekre, a gazdaság igényeire. E kutatói csoportok integrációját segítő workshopokra a nagy nemzetközi pályázatokon való részvételeken, európai színvonalú laboratóriumok létrehozásán, továbbá hallgatók oktatásán túl nagy hangsúlyt kívánnak fektetni. Nemcsak a benne folyó munka, hanem maga a központ is érdekes lesz. Három kocka alakú épületből és egy kisebb, 300 főt befogadó előadóteremből áll, energiaigényét nagyrészt geotermikus- és napenergiából fedezik.
(forrás: MTI)