Országépítő - Beszélgetés Nagy Ervinnel

.

hattyuhazA megújuló építész szakmáról, az építészek és az utca embere közötti új kapcsolatról, a változó építési szabályokról beszélgettett az Országépítő folyóirata Nagy Ervin országos főépítésszel.

Fél év telt el a kinevezése óta. Akkor azt mondta, nem szeretne protokolláris figura lenni, és ha ezen a szerepen nem lehet változtatni, akkor elmegy. Maradt. Sikerült-e valódi tartalmat adni az országos főépítészi pozíciónak?

Nagy Ervin: Azt gondolom, nem múlt el hiába ez a félév. Jártam az országot és egyeztettem építészekkel, főépítészekkel, összegyűjtöttem a problémákat, véleményeket és javaslatokat. Közel félezer egyeztetés után kijelenthetem, hogy a szakmában konszenzus van a fontos kérdésekben. Ez kegyelmi állapot. Nincs széthúzás, az építőipar válsága miatt elértük a gödör alját, aminek egy előnye biztosan van: meg tudjuk vetni a lábunkat és össze tudunk fogni. Úgy érzem, ennek a diagnózisnak a felállításában jelentős szerepem volt. Ezenkívül mi adjuk oda az Ybl-, Pro Architectura-, és Kós Károly-díjakat is, amelyekhez sikerült nagyon komoly, a szakma egészét lefedő zsűrit felállítani. Nálunk van a Központi Tervtanács is, ami szintén nagyon jól teljesít. Azt, hogy a pozíciónak nagyobb súlya van-e, mint hivatalba lépésem előtt, nem az én feladatom megítélni. Az országos főépítész mint tisztség egyfajta tükre az általa képviselt szakmának. Amennyire megbecsült az építész általában, annyira van súlya a főépítésznek is.

A pár éve kitört gazdasági válság talán az építőipart sújtotta legjobban. Milyen kitörési esélyeket lát ebből a helyzetből? Mikor lesz szükség az építészekre?

Nagy Ervin: Év elejére várható, hogy a szakma jövőjét meghatározó törvénytervezetek elkészülnek. Megváltoznak az építési jogszabályok, az országos településrendezési és építési követelmények, az építészeti városrendezési keretszabályzat és az eljárási jogok is. Sokat köszönhetünk Pálffy István képviselő úrnak, aki szintén építész. Ő volt az, aki felállt a Parlamentben és megkérdezte, mi a Kormány építészeti stratégiája, hogyan kívánják visszaadni a szakma becsületét. Végül engem kérdeztek meg arról, milyen problémákat látunk, merre szeretnénk tovább menni. Összeállítottam egy anyagot, ami arról szólt, hogy egyszerűbb bürokráciát, átláthatóbb és tisztább rendszert szeretnénk. Ez az ész- és életszerű egyszerűsítés szerencsére egyezett a Kormány elképzeléseivel, így ígéretet kaptunk arra, hogy kéréseinket teljes mértékben figyelembe fogják venni. A legfőbb célunk az eljárások egyszerűsítése mellett az országos főépítészi rendszer kiépítése. Ez röviden annyit jelent, hogy minden településnek saját főépítésze legyen, olyan ember, aki a helyi lehetőségeket ismeri és tud kreatívan gondolkozni. Az építész nemcsak tervező, hanem problémamegoldó szerepre is alkalmas. Ha az új önkormányzati törvény által kialakított struktúrában az építészek is helyet kaphatnak, amellett, hogy segíthetnek kijelölni és megvalósítani a lehetséges fejlesztési irányokat, felgyorsulhat és egyszerűsödhet az ügyintézés egyes területeken. Az általuk vezényelt sikeres pályázatok kapaszkodót nyújthatnak az építőiparnak is.

Minden építészre igaz a kreativitás? A társadalom az építészetet látszólag nem veszi ennyire komolyan, pedig ez korábban nem így volt.

Nagy Ervin: Ha meg akarjuk érteni, hogyan vesztette el az építészet a megbecsülést, a kommunista rendszerig kell visszatekinteni. A diktatúrában megmondták, hogy mi a támogatott, mi a tűrt és mi a tiltott. Ez az utóbbi volt a rendes, gondolatokkal telített, igazi építészet. A támogatott természetesen a panel, a tűrt pedig a balatoni és a budai hegyvidéki „szocreál” stílus. Ehhez vagy alkalmazkodott valaki, vagy nem kapott munkát. A Magyar Építőművészek Szövetségének semmi köze nem volt ehhez. A rendszerváltás után kisebb gondja is nagyobb volt a közéletnek, mint hogy építészekkel foglalkozzon. A korábbi éra unalmas, szürke tömbjei után mindenki elkezdett amerikai és nyugati megjelenésű, túlzó házakat építeni. Nem volt semmi, ami kontrollálja ezt a folyamatot, így jutottunk el a mai szedett-vedett város- és faluképekig, ahol nincs szinte két ház, ami hasonlítana egymásra. Ma ott tartunk, hogy nincs egységes érdekképviselet, és nincs olyan testület sem, ami az állásfoglalásaival irányt tudna mutatni a stílusok útvesztőiben.

Milyen lehetőségek vannak a problémák megoldására? Hogyan tud az építész szakma nagyobb súllyal fellépni a számára fontos kérdésekben?

Nagy Ervin: A Kormánynak köszönhetően a teljes hazai kultúra nagy lehetőséget kapott a Magyar Művészeti Akadémia újjáalakításával. Az építészeti kollégiumban együtt vannak a meghatározó, állami díjas építészek. Ez az együttlét azonban nem elég, az igazi megoldás az lesz, ha sikerül egy asztal köré leültetni a különböző kamarákat és szövetségeket, a Művészeti Akadémia tagjait és a fiatalokat, építészeket és kritikusokat. Létre kell hozni egy új testületet, ami egyértelmű szakmai állásfoglalásokat tud majd adni. Ahhoz, hogy ennek a testületnek kellő súlya lehessen, jogszabályban kell rögzíteni nemcsak a létét, hanem jól meg kell határozni a jogosultságait is. Mondok egy példát, miért van szükség erre. Ma senki nem műti meg a kutyáját otthon, hanem elviszi állatorvoshoz. Az építésszel való kapcsolatfelvétel sem időrabló tevékenység, hanem magától értetődő dolog. Jó házat nem lehet tapasztalat nélkül csinálni. Aki épített már rossz házat, az tudja ezt. Ezen át kell esni ahhoz, hogy az ember érezze a dolog súlyát. A most tervezett nagyobb állami fejlesztéseknél is meg kell jelenniük az építészeknek. Ha ez nem történik meg, nincs rá garancia, hogy a megvalósult építkezéseknek olyan hatása lesz, amilyet elképzeltek. Nem elég egy-két építész, aki a maga tehetsége szerint javasol valamit. Kiemelt jelentőségű tervek esetén biztosítani kell egyfajta építészeti kontrollt. Gondolok itt a Múzeum-ligetre, az Andrássy-negyedre, a Várnegyed fejlesztésére. Egy esetleges blama senkinek nem érdeke, és ez az átfogó építészeti kerekasztal garancia lehet ennek az elkerülésére is. Nagyon komoly szellemi potenciál van kihasználatlanul az építészetben, egyszerűen segíteni szeretnénk.

Az építészek megítélésében a múlt mellett szerepet játszik az is, hogy az utca embere számára gyakran nehezen emészthető vagy érdektelen megoldásokkal állnak elő.

Nagy Ervin: Kétségtelen, hogy egymás megértésében problémák vannak. Mindkét félnek nyitnia kell ahhoz, hogy konszenzus alakulhasson ki. Hasonlattal élve: az építészeknek meg kell értenie, hogy Jókai géniusz volt akkor is, ha Mari néni is el tudta olvasni a könyveit. Le kell szállni a magas lóról. Az embereknek pedig különbséget kell tenniük jó és rossz megoldás között, attól függetlenül, hogy számukra szokatlan. Ahhoz, hogy kialakulhasson ez a látásmód, párbeszédre, megfelelő építészeti médiumokra van szükség, amelyekkel ki lehet állni a nyilvánosság elé. Úgy látjuk, hogy a társadalomban égető hiány van a jó építészetre, az építészek pedig alig várják, hogy segíthessenek. Elősegítené a párbeszédet, ha akár minimális költségvetésből is, de állami, önkormányzati pályázatokat írnának ki kisebb-nagyobb témákban. Biztos vagyok benne, hogy rengetegen vennének ezeken részt, a fiatalok és az öregek is sokat tanulnának belőle. A legjobb megoldásokat össze lehetne gyűjteni és azok mentén továbbhaladni.

A Belügyminisztériumhoz tartozik az építészet. Hogyan érzik itt magukat?

Nagy Ervin: Pintér Sándor miniszter úrral nagyon jó viszonyt sikerült kialakítani. Többször jelezte, hogy büszke a megújulásra, ami elindult a szakmában és élvezzük a támogatását. Biztosított róla, hogy megtörténnek azok a változások, amelyeknek a segítségével javulhat az építészeti munkavégzés feltétele és hiszek benne, hogy ezeken keresztül nagyobb súlya lesz a szakmának és az országépítésben is magától értetődő módon tudunk jelen lenni.


(Forrás: Országépítők)