Asztalos Zsolt videóinstallációja képviseli Magyarországot a 2013-as Velencei Biennálén

.

Kilőtték, de nem robbant fel – Asztalos Zsolt videóinstallációja
55. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás – la Biennale di Venezia, 2013
Magyar Pavilon, Giardini di Castello, Velence
2013. június 1 – 2013. november 24.

Kurátor: Uhl Gabriella
Nemzeti biztos: Gulyás Gábor
Koordináció: Puskás István – Biennále Iroda, Műcsarnok, Budapest

Kiállításmegnyitó: 2013. május 30. 10.30 óra
A kiállítást megnyitja: Balog Zoltán Emberi Erőforrások minisztere
A megnyitón közreműködik: Lajkó Félix hegedűművész

A magyar pavilonról
Az 1895 óta rendszeresen megrendezett Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállításon Magyarország
a kezdetektől részt vesz, de önálló kiállítási épülete (pavilonja) a 8. biennále idejére, 1909-ben nyílt meg. Addig a biennále által biztosított helyen jelent meg a magyar szekció. Ez a gyakorlat azóta is érvényes, számos újonnan létrejött állam ma is Velence palotáiban mutatkozik be a nagyközönségnek.
A magyar pavilon létrejöttéhez nagyban hozzájárult a magyar művészet sikere a torinói (1902) és milánói (1906) nemzetközi kiállításokon. A magyar pavilon terveit Maróti Géza, a szecesszió jeles építésze készítette, és díszítéséhez a gödöllői művésztelep alkotói (Nagy Sándor, Körösfői Kriesch Aladár) járultak hozzá. A pavilon fennállásának több mint száz éve alatt több felújítás történt.

A 2013-ban megvalósuló kiállításról:

Nyilvános pályázat

A nemzeti biztos 2012 őszén írt ki nyilvános pályázatot az 55. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás
– la Biennale di Venezia, 2013 magyar pavilonjában rendezendő kiállításra. A rekordszámú, tizenkilenc pályaművet nyolctagú zsűri véleményezte. A zsűri tagjai voltak: Keserü Katalin művészettörténész,
egyetemi tanár, az MMA tagja (Budapest), Sturcz János művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti
Egyetem Művészettörténet Tanszékének vezetője (Budapest), Készman József művészettörténész, a Műcsarnok vezető kurátora (Budapest), Újvárosy László képzőművész, egyetemitanár, az MMA tagja (Kolozsvár), Bordács Andrea esztéta, kritikus, egyetemi docens (Szombathely), Boros Géza művészettörténész, az EMMI művészeti osztályának megbízott vezetője (Budapest), Bartusz György képzőművész, az MMA tagja (Kassa), Gulyás Gábor esztéta, nemzeti biztos, a Műcsarnok igazgatója (Budapest). A bírálóbizottság 2012 decemberében konszenzusos döntéssel Asztalos Zsolt: Kilőtték, de nem robbant fel című pályaművét minősítette a legjobbnak. A döntést követő napon a nemzeti biztos felkérte a művészt és kurátorát (Uhl Gabriellát) a projekt megvalósítására.
A zsűri indoklása szerint Asztalos Zsolt következetesen végiggondolt és a végletekig lecsupaszított, de
éppen így líraian emlékezetes projektje egyaránt kapcsolódik hazai és nemzetközi kontextusokhoz.
Mivel a tervezett kiállítás formai és bölcseleti kérdéseket egyaránt több síkon jelenít meg, a biennále nagyközönsége számára is befogadhatóvá és érthetővé teszi a témáját.
Mint a bírálók kiemelték: „az I. világháború óta szerencsésen megtalált különböző bombák, lövedékek,
gránátok (amelyek abszurd módon „szemre tetszetősek”, önmagukban design tárgyak) egy „hiba” folytán selejtessé váltak, mintegy megtagadták a sorsukat. Ezzel emberek életét „mentették meg”, miközben jelenvalóságuk, létük folyamatos fenyegetést jelent, feszültséget kelt”.
A biennále magyar pavilonjában egy olyan installációt tekinthetnek majd meg az érdeklődők, amely kompaktságával, metaforikusságával és tágas gondolati horizontjával egyaránt kapcsolódik a 20. századtörténelmi traumáihoz, valamint a jelenkori magyar és európai társadalmi feszültségek közvetlen
eredőihez – áll az indoklásban.


A koncepcióról


kegyelem – rettegés – emlék/mű

A bombáknak történetük van. Alapvetően kétféle. Felrobbannak, és mint kifejezetten a pusztításra
készített tárgyak, elvégezve dolgukat, bekerülnek a történelemkönyvek lapjaira és a családok ajkán szövődő személyes történetekbe.

Asztalos Zsolt az 55. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállításra készített installációja azonban egy másik lehetséges történetet mutat be: amikor a technikai eszköz nem funkcionál, és köztünk, emberek közöttmarad,
konfliktusaink generálója, értelmezője, jelképe lesz. Milyen jelentésmezőkben értelmezhetőek a lappangó és állandó fenyegetettséget rejtő, a világ különböző pontjain dúlt és dúló háborúkból visszamaradt pusztító tárgyak? – teszi fel a kérdést Asztalos. A „talált tárgyai” többszörös leképezései a konfliktushelyzeteknek, egyszerre személyesen, lokálisan, regionálisan és globálisan értelmezhetőek.

A fel nem robbant bomba állít. Gondol. Mozdulatlanul. Matematikailag. A véletlen által megdermesztettfolyamat
elnyeli az időt. A kegyelmi állapot megnyilvánulása. Az ember elpusztítására létre hozottgép
kilépett funkciójának köréből, és önállóan írta (írhatja) tovább az emberiség történetét, személyesmitológiákat
és narratívákat teremteve, amelyek segítségével a megmagyarázhatatlan ha nem is értelmezhetővé,
de legalább elmondhatóvá válik. A technicizált társadalom a maga zavaraival teremt lehetőséget
a misztikum működésére, úgy hogy tagadja annak létezését. Működési zavaruk, „természetellenes”
viselkedésük a konfliktusok időbeni kitágításáról, sőt időtlenségéről árulkodnak.

A vizuális művészetek elméleti megközelítéseinek valamint kutatási és kiállítási gyakorlatának kiemelkedő
szerepe van a késő 20. század és a 21. század brutális eseményeinek feldolgozásában.
Felmutatja, hogy a humanitásról zengett hamis szlogenek nevében és árnyékában véres genocídiumok
esnek meg.

Ledobták, de nem robbant fel. Mi történhetett velük? Hogyan határozták meg a jövőt, a jövőnket?
Ezt gondoltatja végig szigorúan és szerteágazóan Asztalos installációja.


Az installációról

A kiállítás húsz videóból áll, egy-egy, Magyarországon talált, kilőtt, de fel nem robbant lövedéket
mutat be. Az egynemű, meghatározhatatlan térben lebegő pusztító fegyverekről készült filmek
a körülöttünk lévő világ zajaival egészülnek, új narratíva lehetőségét teremtik meg.
A múlt jövőbe írása a különböző médiumokat használó műegyüttesben, a fel nem robbant bombákrólkészült
állóképszerű, kifejezetten csak finom mozgásokat láttató videók mellett, egy másik perspektívában
történő videóval egészül ki (panorámavetítés). A 9 perces filmen azoknak a helyeknek
a jelenbeli története, hétköznapi működése látható, ahol a valamikor fel nem robbant bombáttaláltak.
A fizikailag veszélyes helyre épült jelen az ott élő emberekbe vitte át a kimondatlan feszültségeket,
konfliktusokat.
Az installáció szerves része a weboldal: www.fired-but-unexploded.com, amely nemcsak a kiállításról ad
bővebbfelvilágosítást, hanem világméretű konfliktustérkép felrajzolására törekszik interaktív felületével.

 

A művészről

Asztalos Zsolt (1974)
képzőművész
www.asztaloszsolt.com

Tanulmányok
1993–2000 Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest
festő szak, mesterek: Dienes Gábor, Maurer Dóra
Önálló kiállítások:
2001 Fekete-fehér – Stúdió Galéria, Budapest
2001 Cube – Magyar Intézet, Prága
2002 Fekete-fehér – Európai Közép Galéria, Esztergom
2004 Csendélet – Dinamo Galéria, Budapest
2006 Te múltad, az én jelenem – Dorottya Galéria, Budapest
2007 Rejtett – Európai Közép Galéria, Esztergom
2007 Te múltad, az én jelenem – Operaház, Budapest
2008 Benne – Stúdió Galéria, Budapest
2008 Fehér – Apropódium Galéria, Budapest
2009 Közös kiállítás Tibor Zsolttal – Viltin Galéria, Budapest
2009 Időben vagyunk – Pintér Sonja Galéria, Budapest
2010 Törékeny – Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
2011 Három az egyben – Pärnu, Észtország
2012 Üzemen kívül – Viltin Galéria, Budapest
2012 Két hidrogén közösbe adta elektronjait – Miskolci Galéria
2012 Image Bank – Art9 Galéria, Budapest
2013 Kilőtték, de nem robbant fel – 55. Velencei Képzőművészeti Biennále, Magyar Pavilon

Csoportos kiállítások:
1999 Geo – Magyar Földtani Intézet, Budapest
1999 Szanatórium – ArtPool P60, Budapest
1999 Maurer osztály – Magyar Intézet, Berlin
2000 Varsaw-Budapest – Lengyel Intézet, Budapest
2002 Zöldár – Kieselbach Galéria, Budapest
2004 Csendélet – Ernst Múzeum, Budapest
2008 Metro project – Metró Galéria, Budapest
2008 Kurátor – Budapest Galéria, Budapest
2008 Derkovits beszámoló kiállítás – Ernst Múzeum, Budapest
2008 Újratöltve – Stúdió Galéria, Budapest
2008 Collegium Budapest – Wien
2008 Genezis – Viltin Galéria, Budapest
2009 Pixelek – Ernst Múzeum, Budapest
2009 Viltin Galéria – Viennafair, Bécs
2009 Agora – Olof Palme Ház, Budapest
2009 Derkovits beszámoló kiállítás – Ernst Múzeum, Budapest
2009 Feltételes jelen – Magyar Intézet, Párizs
2010 Derkovits beszámoló kiállítás – Ernst Múzeum, Budapest
2010 Mindennapok – Miskolci Galéria
2010 Wiennafair – Viltin Galéria
2010 Contemporary Art Ruhr – Essen
2010 Viszonyok. Ki? Kit? Mivel? – Városi Képtár, Székesfehérvár
2010 Szenyor – Stúdió Galéria, Budapest
2010 Platonic Lives – (TINA-B Festival), Prága
2010 Donumenta – Regensburg, Németország
2010 Budapest Art Fair – Műcsarnok
2011 Mega Pixel 2. – Olof Palme Ház, Budapest
2011 Szép múlt vár ránk – Csikász Galéria, Veszprém
2011 Viltin Galéria – ARCO Art Fair, Madrid
2011 Istenem – MO DEM , Debrecen
2011 Három az egyben – Võru Galéria, Észtország
2011 Mimetikus szerkezetek – Miskolci Kortárs Művészeti Intézet
2011 Víz – Mizu – A38 hajó, Budapest
2011 Magáért beszél – Magyar Nemzeti Galéria
2012 ARCO – Madrid
2012 Másodfokú egyenletek – Kepes Intézet, Eger
2012 Telemeter – Kepes Intézet, Eger
2012 Víz – Pintér Sonja Galéria, Budapest
2012 Mi a magyar? – Műcsarnok, Budapest
2012 Rajz.OK – Viltin Gaéria, Budapest
2013 Tizedik Kunszt – Torta, Miskolci Galéria
2013 Konceptualizmus ma – Paksi Képtár
2013 Lélek fénye – Római Magyar Akadémia, Róma


A központi kiállításról

1998 óta a Velencei Képzőművészeti Kiállítás két pilléren áll, egyrészt folytatja a hagyományos nemzeti pavilonokban rendezendő kiállítások rendszerét (Giardini és velencei paloták), másrészt központi, kinevezett kurátor által kigondolt koncepció alapján tárlatot szervez az Arsenale termeibe.

2013-ban immár rekordszámú aspiráns: 88 ország (10 újonnan, elsőként bemutatkozó ország) részvételével nyílik meg a nemzetközi esemény, amelyhez először kiállítással csatlakozik a Vatikán az ez alkalomra felújított Sale d’Armiban.

2013-ban a központi kiállítás kurátora Massimiliano Gioni. A New York-i New Museum vezetőkurátoraként,
a Trussardi Alapítvány művészeti vezetőjeként, korábban a Gwangju Biennale (2010) igazgatójaként,
valamint a Flash Art egykori szerkesztőjeként ismert teoretikus Il Palazzo Enciclopedico címmel hirdette meg kurátori elképzelését. Az autodidakta amerikai művész Marino Auriti befejezetlen művének, az elképzelt enciklopédikus tudás múzeumának mintájára hívja egybe a kortárs és a történeti távlatban született műveket, az univerzális tudás megálmodott tárházába. A személyes kozmológia mindig szembesül az egyén és a közösség közötti viszony meghatározásával, az individuum szerepével az adott kulturális környezetben és örökségben. A 21. század információáradatában egyre inkább szükségét látjuk a tudás struktúrájának meghatározásának.

A privát univerzum elemzésekor, Belting képantropológiája nyomán azt a kérdést is vizsgálja a kiállítás,hogy
a képek mi módon rendszerezik tudásunkat, és formálják a világról alkotott ismereteinket.
Kép, képzelet, képalkotás egymásra hatása és működési mechanizmusa kérdéseit veti fel Gioni koncepciója. A 16. századi velencei filozófus, Giulio Camillo az ismeretek rendjét a szellemi katedrálissal modelláló elképzelését is alapul vevő kurátori koncepció a képek és rejtélyes asszociációik segítségével szeretné felvázolni a képzeletvilágunk térképét. Ez a szellemi építmény törékeny konstrukció, fantasztikus és szédítő egyszerre.

Velencei Biennálé (PDF)