135 éves a Nyugati pályaudvar

.

Nyugati 1875

 2012. október 28-án 135 éve, hogy megnyitották a körút egyik gyöngyszemét, a Nyugati  pályaudvart, mely ma műemléki védelem alatt áll. Az épületet August de Serres osztrák mérnök tervei alapján, az Eiffel-torony megépítése után világhírűvé vált Eiffel iroda kivitelezte, az Osztrák-Magyar Államvasút Társaság megbízásából.

 
A meglévő pályaudvart városrendezési okokból építették újjá, hiszen Pest és Buda egyesülését követően, 1871-ben ez a városrész már nem Pest széle volt, hanem a központ részévé vált. A nagykörút terve mely körbefut a városon arra bíztatta a városvezetést, hogy pályázatot írjon ki egy impozánsabb, nagyobb befogadóképességű épület megtervezésére.
A nyertes, August de Serrez, osztrák mérnök tervei alapján megtervezett pályaudvart 1874-ben kezdték építeni. A kiviteli tervek elkészítését és magát a kivitelezést az Eiffel iroda végezte.
Az új állomásépület a régi indóház helyére épült, egy kicsit elhúzva, mert a régi állomásépület éppen a tervezett Nagykörút, a mai Teréz körút vonalában állt. 
A Nyugati pályaudvar épületének formáját a funkció és a szerkezet határozza meg.

 „A hatalmas üvegfalú, Polonceau-rendszerű vonatfogadó csarnok, melybe négy sínpár fut be, hasonló a párizsi Gare du Nord csarnokához (1861-65). Sok európai pályaudvarhoz hasonlóan a Nyugati vonatfogadó csarnokához kétoldalról az érkezési, illetve az indulási részleg csatlakozik. Az indulási részleg magában foglal egy éttermet és egy postát, melyek a főszárnnyal együtt valóságos cour d’honneur-t alkotnak. A központosított alaprajzú és dúsan díszített királyi várószoba a kisebb méretű érkezési oldalon található. Az oldalépítmények nyerstéglafelületükkel és vasornamentikájukkal szerencsésen egészítik ki a könnyed és légies vonatfogadó csarnokot.” /Forrás: Sisa József, Historizmus. In: Magyarország Építészetének Története, Szerk.: Sisa József és Dora Wiebenson, Bp.,1998. 199-233. p./

  Az Osztrák-Magyar Monarchiában az egyik legnagyobbnak számító és technikailag is jelentős, innovatív épületet, külföldi tervezője miatt a magyarok nem tudták kellően értékelni a maga korában.
A következő évtizedekben épült nagy befogadóképességű magyar pályaudvarok építésénél, a fejlődő magyar nehézipar adta lehetőségeket kihasználva, nagy vasvázas csarnokszerkezeteket terveztek, melyeket általában historizáló homlokzatok mögé rejtettek a magyar mérnökök.
„Sokat közülük Pfaff Ferenc, a MÁV építésze tervezett, így pl. a debrecenit (1894,+), a temesvárit (1898-99), a pécsit (1898-99), a szegedit (1901) és a MÁV fővároson kívüli legnagyobb pályaudvarát, a fiumei fővonalon elhelyezkedő zágrábit (1892). A magyar vasúthálózat az 1867-es 2841 kilométerről 1918-ra 22 870 kilométerre nőtt; az állomások száma 1500 körül járt, bár legtöbbjük kisméretű és típusterv alapján épült.”/Forrás: Sisa József, Historizmus. In: Magyarország Építészetének Története, Szerk.: Sisa József és Dora Wiebenson, Bp.,1998. 199-233. p./

 

Kattintson a képre a nagyobb mérethez