Az ötvösművészet az építészet társművészete - konferenciakötet
A IX. Ötvös művészeti Biennálé keretében került megrendezésre Az ötvösművészet az építészet társművészete című konferencia.
Az ennek kapcsán megjelent konferenciakötetben a szerzők – főként építészek, belsőépítészek – az építészet és az ötvösművészet korábbi kapcsolatára, s ennek tükrében napjaink lehetőségeire világítanak rá.
A kötetben megjelent írások:
Dr.Varga Lajos váci segédpüspök
Ötvöstárgyak a római katolikus Egyház gyakorlatában
Czégány Sándor építészmérnök
Mi a szerepe, egyáltalán van-e szerepe a társművészeteknek, ezen belül az ötvösművészetnek a kortárs építészetben?
Tompos Lajos belsőépítész
Az ötvösművészet és a belsőépítészeti tervezés egymásra hatása
Bugár-Mészáros Károly építészmérnök
Ötvösművészet az enteriőrben
Jánosi János Pro Architectura-díjas építész
Szerves ornamentika
Szenes István Ybl- és Europa Nostra díjas belsőépítész
Ötvösművészet, mint társművészet a belsőépítészetben - "Egy életpálya tükrében"
Kovács Zoltán Ferenczy Noémi-díjas belsőépítész
Az oktatás szerepe az egyes "művészeti területek", így az ötvösség fennmaradásának tükrében
Kiadó: Magyar Művészeti Akadémia
Felelős kiadó: Fekete György
Felelős szerkesztő: Katona Katalin ötvösművész
79 oldal, ISBN 978-963-89685-3-1
2013
Fekete György belsőépítész Professor emeritus előszavával:
"Egy-egy művészeti területnek és gyakorlóinak életképességét két tényező bizonyíthatja kétségbevonhatatlanul. Elsőként folyamatos teljesítményének magas színvonala, a művek korszerű üzenete. Másodikként versenyképessége, készenléti állapota egy olyan történelmi időben, amikor dekonjunktúra van, ám a szűkös megbízási viszonyok sem csökkentik a műfaj felhalmozott szellemi készletét. Erejét ilyenkor éppen a kibontakozás irányába képes bizonyítani. A magyar ötvös- és fémművesség az említett két tényezőnek úgy van birtokában, hogy nagy erőfeszítésekkel viseli a nehéz idők terheit, alkot, műveket és terveket hoz világra, mert belső indíttatása töretlen és erkölcsi erőkkel bír. Egyéni kiállításokon, csoportos bemutatókon, rendszeres biennálékon küzdi ki és bizonyítja teremtő folytonosságát, és lépi át a szorult kereskedelmi helyzet korlátait. De miként is lehetne másképpen? Az igazi művészet létre termett, a tárgyművészeteknek ez az egyetlen .életformája", használatra, hatásra, gyönyörködtetésre találta ki a Teremtő, vitathatatlan jókedvében...
Mégis, van valami komoly figyelmeztetés is az előbb leírt jelenségben. Ez pedig nem más, mint a romló pozíció ténye általában a kézműves iparművészet hazai színterein. A hétköznapok világa a percéletű tömegtermékek fénykorát éli, az ünnepek pedig szűkölködnek teret adni a tárgyak művészi minőségének. (Gondoljunk csak a szívet melengető sportsikereket kísérő díjak lehangoló giccsvilágára...) Talán még az öltözködés-kultúrája tud leginkább az ötvösség egyik színvonalas húzóereje lenni, ahol a különbözni akarás ősi szenvedélye és szokásai adnak új és űj impulzusokat művésznek és megrendelőnek egy időben. A színvonalas luxus életterei a korlátozhatatlan technika csodavilágának irányába lettek fogadókészek, az egyházak lehetőségei pedig természetesen korlátozottak és figyelmük szociális irányba fordult. Különös jelenség, hogy a gyűjtők figyelme is a múlt eredményei felé fordul általában, mintha a kortárs művészetekben való jártasságuk bizonytalansága tükröződne vissza ebben a magatartásban. Ebben a világban a konvertálható érték biztonsága mindig is a legfontosabb szempont volt. A magyar ötvösművészet készsége ugyanakkor a fémek és nemesfémek kezelése, komponálása dolgában felemeló jelentőségű, a személyes indíttatású tárgyak és az anyagban rejlő kimeríthetetlen lehetőségek területén annak ellenére, hogy a felsőfokú tervezőművészek és leendő mesterek képzése területén volna mit tenni...
A legnagyobb gondot mindezek ellenére az ötvösművészet számára ma az építészeti és enteriőrtervezés világában való szorult helyzete okozza. Nagyon kevés olyan középület épül, amelynek részlettervezései, ezek külső és belső fémművességgel kapcsolatos igényei megbízásos formában elérnének a legkiválóbb alkotókig. Pedig az Egész megjelenésében múlhatatlan szerepe lehetne azoknak a részleteknek, amelyek a változatosság és egyéniség többletét biztosítanák. Kiváló alkalmak volnának erre az épületek és belső világok funkcióváltásai, rekonstrukciói, a műemléki felújítások és a színvonalas reklámértékek létrehozása is. Mindehhez adva vannak a megfelelő szellemi erők, a még létező és lehetséges technikák és ezek készségei, vagyis a kínálati oldal adottsága. A műhelyek és csoportosulások elzárt világa tehát alkalmakra vár és érleli a kreatív cselekvés színrelépésének stratégiáját.
Eljött az idő tehát arra. hogy szakszerűen bemutatkozzék, szót kérjen mindaz, ami az elmondottak ellenére létezik és élni akar avval a többlettel, ami csak az ő sajátja. Nem elég emlegetni a gondokat, hanem eszmecserékbe kell bocsátkozni alkotónak, menedzsernek, kereskedőnek, szaktörténésznek, s természetesen mindazoknak az alkotóknak és szervezeteiknek, melyek a kibontakozásban érdekeltek. A művészet többletértékéről van ugyanis szó, amiről nem lehet lemondani. Ebben a gondolatmenetben a készenléti állapot fontosságáról is szó esett. Ami nem automatizmus, hanem kemény elhatározások eredménye. És az elhatározóké. Köszönet nekik ezúttal is. akik nem csak saját tehetségük próbáit vállalják, hanem a tradicionális értékeket órzik. az újakét megalapozzák, szakmabeli társaik helyett is. Tiszteletet hát az elhivatottaknak. A magyar ötvösség és fémművesség évezredes múltú, nehéz évtizedeiben is a méltó őrtállás példája, és jövője az egyetemes hazai iparművészet egyik kulcsfontosságú reménysége."
